Arad története

Meghatározás

A település ősidők óta fontos átkelő és vásárhely volt. Várát 1132-ben említik először. Ez nem azonos a mai várral, hanem a mai várostól 7 km-re keletre feküdt. Itt végeztette ki 1131-ben II. Béla felesége a férje megvakításában bűnös 68 főurat. 1135-ben II. Béla társaskáptalant alapított itt. A várost 1241-ben és 1285-ben a tatárok elpusztították, de a vár ellenállt a támadásnak. 1388-ban már mezőváros. 1514-ben Dózsa serege pusztította. Határában a mai Csálatelepen feküdt a középkori Csálya falu melynek egykor vára is volt, helye még a 19. században is ismert volt. 1551. szeptember 18-án a törökök Arad várát elfoglalták, 1555-ben teljesen elpusztult, helyét az új Arad foglalta el. 1552 és 1554 között a törökök új palánkvárat építettek, 1554-ig szandzsákszékhely volt, véglegesen 1688-ban szabadult fel. 1658. július 14-én itt győzte le II. Rákóczi György a budai pasa seregét. 1685-ben szabadult fel a török uralom alól. 1699 és 1741 között a marosi katonai határőrvidék székhelye volt. 1783-ban épült fel az új vár a Maros kanyarulatában. 1834-ben lett szabad királyi város. A honvédsereg 1849. június 28-án foglalta el. 1849. augusztus 17-én Damjanich János feladta a várat. Itt végezték ki 1849. október 6-án az aradi vértanúkat. A helyet 1881-ben kőobeliszkkel jelölték meg. A vértanúk városközpontban állt emlékművét 1922-ben a románok ledöntötték, és csak 2004-ben állították fel újra (nem az eredeti helyén). Aradon végezték ki 1849. október 25-én Kazinczy Lajos honvéd ezredest. 1910-ben 63 166 lakosából 46 085 magyar, 10 279 román, 4365 német, 1816 szerb, 277 szlovák és 133 cseh lakos volt. 1919-ben a város volt gróf Károlyi Gyula ellenforradalmi kormányának székhelye. 1920-ban a trianoni békeszerződéssel Romániához került. 1944 szeptember 13 -án a III. magyar hadsereg elfoglalta, de a román erők szovjet segítséggel már 19-én visszafoglalták. 2002-ben 191 473 lakosa volt, ebből 83,66% román, 11,94% magyar, 1,66% roma, 1,52% német és 1,22% más nemzetiségű.